Annyira, de annyira nem tudom szeretni a nemem amikor a hónapban eljön az a bizonyos pár nap, mikor görnyedve ülök mindenhol és azon filózom, hogy ha felállok vajon leszakad e a derekam a fájdalomtól vagy talán éppen a méhem fog kirohadni belőlem? Gyűlölöm a menstruációs korszakokat ráadásul roppant görcsös teremtés vagyok. 

Ma nem ment be hozzá és még ha nem is tudja hogy mennyire én tudom mennyire megkönnyebbültem. Nem azért mert önző vagyok hanem azért mert szeretem, és ő csak is az enyém lehet:) Az pedig hogy holnapi napba kiegyezik e csak egy telefonhívásban meglátjuk és őszintén remélem, hogy igen.. ha nem valószínűleg megint nem tudom megállni hogy ne kezdjek zokogásba.. hihetetlenül undorítónak tartom ezt a rohadt gyenge oldalam, de ha fáj-fáj és nem tehetek róla. Erről csak is ŐK tehetnek!! Az egyik azért mert nem hallgat rám, a másik meg azért mert még él.. najóó legalábbis mert jelen van. Holnap nálam alszik baba<3

Jajj csajok... a szerelem kegyetlen és hülye tréfa... annyira utálok féltékenykedni és nem bízni.. és sírni és arra vágyni hogy azt mondja "soha többé nem érdekel és elmondom neki mi is van köztünk." na ez az.. amire nem fog sor kerülni soha.. 

Már nem emlékszem pontosan miként és hogyan, csak az rémlik, hogy már az első este boldogan bújtam hozzád..!