Nagy igazságok vannak benne, az biztos.

“A párnám széle izgalmas mintára kopott,
valamit megint ellopott rövid álmom,
mert éjszaka még elhittem, hogy emberként is lehet szállnom.
De a sziréna hangja hasítja ketté ábrándom,
mégis a fehér fal felé fordulva újra látom
magam előtt végtelen völgyek labirintusát,
ami kenterbe veri egyaránt Ausztráliát, a Szaharát és az USA-t.
Hol a jéghegyek pereme sivatag,
amitől sok földhöz ragadt aktatáskás üzletember kiakad,
és inkább rohan fürdeni.
Én szeretnék még sok lila kolbászt termő fát elültetni.
Űrhajóval száguldani a kiskörúton.
Tucatnyi szőke lánnyal megszabadítani magam a bútól.
Úgy jönni el a benzinkúttól, hogy nekem fizettek.
Olyan sört inni hajnalig, amit nem vizeznek.
Olyan emberek között élni, akik nem csak arra figyelnek
milyen drága a cipőd.
Olyan világot építeni közösen, ahol megbecsülik az időt
mit munkádba fektettél.
De aztán nyitott ablakomon befúj egy kis kósza szél
és csak annyit súg: jó reggelt…”